Csak te kellesz
Mióta megismertelek,
Azóta csak rajtad jár az eszem,
S csak érted lángol a szívem.
A napban, a szélben csak téged látlak,
S te ezt még nem tudod.
De ha belenézel a szemembe,
Akkor egyből az érzéseimet megtudod,
S kérlek, te is zárj engem a szívedbe,
S így együtt lehetünk boldogok!
Szeretnék...
Szeretném fogni a kezedet,
Szeretném látni két szép szemedet.
Szeretnélek átkarolni,
szeretnék szádhoz hajolni, s megcsókolni...
Szeretnék minden percben veled lenni,
hogy bármi áron, de veled tudjak lenni.
Szeretném hallani a hangod,
egy szavadba kerülne és mindent otthagyok...
Szeretném látni járásod,
hogy utánad mehessek,
de ez sem mutatja mennyire szeretlek...
Ihlet nélkül
Szeretném kiírni magamból, hogy mennyire szeretem,
de nem megy, egyszerűen nincs ihletem.
Nincs erre betű, se hang, se szó
hogy Vele lenni mennyire jó.
Átjárja testem az érzelem,
de még mindig nincs ihletem,
hogy leírjam mindazt a szépet s jót,
mit Ő jelent nekem.
Az ágyamon fekszem és lehunyom a szemem.
Itthagyta illatát. Itthagyta nekem.
Azt képzelem, hogy mellettem pihen
S erős kezével fogja két kezem.
Úgy ölel ő át, mint még soha senki más,
számomra ez a legszebb szerelmi vallomás
mikor zöld szemeivel a szemeimbe néz,
tér és idő hirtelen elvész,
megáll a világ elakad a lélegzet,
el sem hiszem, hogy ilyesmi létezhet.
Hogy mit jelent Ő nekem?
Egy szó: a Minden.
Hogy kiírjam magamból, nincsen ihletem.
Lehetnék...
Lehetnék a reggeleden
Vágytól nyíló két szemedben
Csak egyetlen villanás
Nem kellene semmi más.
Lehetnék a napjaidban
Cirógató karjaidban
Csak egyetlen ölelés
Simuló lágy menedék.
Lehetnék az éjszakádban
Álomjárta holdsugárban
Csak egyetlen gondolat
Mi elsodorva megragad.
Fekete felhő...
Fekete felhő a szívem,
gomolyog ablakod felett,
nézz fel és soha ne feledd,
hogy lelkem lelkedtől halott.
Fekete felhő a szívem,
bánat tócsák földre gyűlnek,
talpad alá szelídülnek,
mert lelkem lelkedtől halott.
Menj, menekülj!
Más vagyok, mint aki benned él,
egész lényem tűz és szenvedély.
Gondolataim más világban járnak,
menj, menekülj, mielőtt megtalálnak!
Te a sziklákból születtél a Földre,
az én tomboló szelem csonkává tenne.
Te a víz és föld gyermeke vagy,
menj, menekülj! Én összerombollak!
Lelkemben nincs elég alázat Neked!
Szellem vagyok, kit bilincsbe verni nem lehet!
Álmaim a végtelen kezén lebegnek,
a te vágyaidtól messze kerültek.
Benned tiszta minden álom
de a Földön él.
Menj, menekülj! Romlott
világommal ez össze nem fér!
Madár vagyok, a fellegek
gyönyörű földjén járok,
Ha átölelsz, én szabadulni
vágyok.
Bennem lázad minden gondolat,
te megnyugvást keresel magadnak.
Tűz és víz együtt sosem élhet!
menj, menekülj! Én elengedlek.
Mit felépítenél sziklákból
a földre,
Romba döntené a bennem
süvítő szél keze.
Nem lehet helyed egy életben,
hol az én fészkem leraktam.
Menj, menekülj! Akit te megtaláltál
nem létezett, nem én voltam.
Te eleven vagy, lélegezned kell!
Az én világom álom, nem bírnád el.
Fészket nem rakhatsz a világban,
hol én élek!
Felépíteni sem tudnád,
álmaimtól elégnének.
Ha oly szilárd volnék és simulékony
mint a föld és víz,
Kérnélek, maradj, és csak
bennem bízz!
De olyan vagyok, mint az égen
járó fellegek,
Ha velem maradnál, megölnélek.
Menj, menekülj! Keresd máshol
az életed,
mielőtt álmaim mindent felégetnének!
A lét igazsága
Kárhozat és megváltás,
pokolra küld, felszabadít,
erény és parázna vágy,
égbe emel, megvadít.
Gyalázat, megbecsülés,
nyomorba dönt, megerősít,
alázat, becstelenség,
felemészthet, alacsonyít.
Kétarcú, meztelen lélek,
harcol, pusztít, égbe szárnyal,
barázdáin egyre égnek
angyal, s démonárnyak.
Ráncos arcú, cserzett élet,
sorstalan, bús rabmadár,
elnyűtt, tompa, rőt fények
hullanak szét lábnyomán.
Vég nélküli küzdelem,
örök, szomjas lobogás,
önvilága rejtelem,
végtelen út, vándorlás.
Benne izzik a szikra,
sötétéjében él a fény,
láncait, ha ledobja,
tűzmadara a remény.